Jeruzsálemi Szent Cirill: Müsztagógiai katekézis[1] (23. beszéd)

„Vessetek le tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést és minden rágalmat. Kívánkozzatok a szellemi, hamisítatlan tej után, akár az újszülött kisdedek, hogy általa növekedjetek az üdvösségre, hiszen már tapasztaltátok, hogy jó az Úr. Ha hozzá, az eleven kőhöz járultok, melyet az emberek ugyan elvetettek, de Isten kiválasztott és megtisztelt, eleven kövek módjára ti is lelki templommá, szent papsággá épültök, hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozatokat mutassatok be. Ezért mondja az Írás: „Íme, választott, becses szegletkövet rakok le Sionban, és aki benne bízik, azt szégyen nem éri” /Iz 28,26/. Számotokra, hívők számára tehát érték; a hitetlenek számára azonban ez a kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett, s egyben a botlás kövévé és a botrány sziklájává. Ezek, mivel nem hisznek az Igének, elbotlanak, ami már meg is történt velük. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott titeket. Ti, akik azelőtt nem voltatok nép, most Isten népe vagytok, akik azelőtt nem nyertetek irgalmat, most irgalomra találtatok” /1.Pét 2,1-10/.

1. Az előző összejöveteleken, Isten kegyelméből, kielégítő oktatást nyertetek a keresztségről, a kenetről és Krisztus testének és vérének vételéről. Most viszont át kell térnünk a folytatásra, hasznotokra fel kell tenni a koszorút szellemi épületetekre.

2. Láttátok, hogy a diakónus vizet tartott oda a papnak és azoknak a presbitereknek, akik körülveszik az oltárt. Ez nem a testi szenny miatt volt. Mert az nincsen. Már akkor sem volt rajtunk testi piszok, amikor kezdéskor a templomba jöttünk. Jelképesen viszont meg kell tisztítanunk magunkat minden bűntől és törvénytelenségtől. A kezek a cselekedeteket jelentik, megtisztítjuk őket, amivel a cselekedetek szeplőtelenségére és tisztaságára céloztunk. Nem hallottad, hogy a boldog Dávid ebbe a misztériumba avat be, amikor így szól: „Ártatlanságomban mosom kezeimet, és körülveszem oltárodat, Uram” /Zsolt 25,6/. A kézmosás tehát azt jelenti: mentes vagyok a bűnöktől.

3. Utána a diakónus hangosan mondja: „Öleljétek meg egymást és váltsatok békecsókot!” Ne gondold, hogy ez olyan szokványos csók, amit a téren találkozó meghitt barátok váltanak egymással! Egyáltalán nem. Ez a csók összeköti a lelkeket, és biztosítja egyik a másikat arról, hogy utána nincs semmi fenntartása már. Ez a csók tehát a lelkek egységének jele, és annak kifejezése, hogy ezután száműznek minden megbántottságot. Ezért mondja Krisztus: „Ha ajándékodat az oltárra hozod, és eszedbe jut, hogy testvérednek van valami kifogása ellened, hagyd ott ajándékodat az oltáron, és előbb menj, békülj ki testvéreddel, és utána jöjj felajánlani adományodat” /Mt 5,23-24/. A csók tehát megbékélés, és ezért szent, mint a boldog Pál kiáltja egy helyen: „Köszöntsétek egymást szent csókkal!” /Róm 16,16; 1Kor 16,20/, és Péter is: „Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával” /1Pét 5,14/.

4. Utána a pap kiáltja: „Emeljétek fel szíveteket!” Mert valóban, ebben az órában, amelybe beleremegünk, fel kell emelni szívünket Istenhez, és nem hagyhatjuk itt lent a földön és a földies dolgok közepette. Hatalommal parancsolja tehát a pap abban az órában, hogy tegyünk félre minden földi gondot, a házunkkal való törődést, és legyen szívünk a mennyben az emberszerető Istennél.

Erre válaszoljátok: „Fölemeljük az Úrhoz!” Ezzel elismeritek, hogy egyetértetek vele. Egyetlen egy se legyen jelen olyan, hogy csak szájával mondja: „Fölemeltük az Úrhoz!”, gondolatai és gondjai azonban a mindennapos dolgok körül forognak. Mert mindig Istenre kell gondolnunk. Ha pedig ez az emberi gyöngeség miatt nem lehetséges, akkor legalább arra az egy órára tartsuk tiszteletben.