A történet előzménye, hogy Péter megkérdezi Jézust: Hányszor kell megbocsátani? Talán hétszer?  Azt hitte sokat mond. Jézus válasza: Nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer. (Vagyis annyiszor, ahányszor megbántanak.) S hogy még véletlenül se értsék félre a tanítványok, Jézus egy történetet is mond hozzá.

A királyról, aki élet és halál ura, övé a föld, az ország. Ő hozza a törvényt. Tőle kaptuk, amink van és neki kell elszámolnunk mindezzel. A talentumokról szóló példabeszédből már ismerősek ezek az alapigazságok. Ahogyan a szolga tudja, hogy mulasztott, nem jól gazdálkodott, mi is tudhatjuk ezt. A lelkiismeret szavából, az Isten törvényéből, a tíz parancsból, a Biblia üzenetéből.

A szolga nem teljesítette, ami ígért. Felvette a pénzt, jól élt, de csak magával törődött. Önző volt. Amink van, azt nem csak magunkért kaptuk. Hiányzik a világból, amit nekünk kellene adnunk a szegényebbeknek. Büntetés jár a mulasztásért. De ennél az időközi számonkérésnél még lehet könyörögni. És a mi Urunk nem szívtelen, esélyt ad. Egy-egy betegség, körülöttünk lévő tragédia, hirtelen gond, de a nagy öröm is képes felrázni, elgondolkodtatni: valóban Urunk akarata szerint tettem e a dolgomat, éltem e az életemet?

Mi a büntetés?  Fizessen! Adják el! Aki nem tud elszámolni a rábízott javakkal, az értéktelenné válik. Az adja életünk értékét, amit Istentől kaptunk. És annyit érünk, amennyit ebből megőrzünk és kamatoztatunk. Ezt érzik meg sokan a betegágyon, rosszabb esetben a halálos ágyon: az igazán lényegeset, a szeretet tetteit elmulasztották.

De mindig van esély. Mindent elenged a Mennyei Király. A kitartó könyörgésre meglágyul a szíve. Mert alapvetően szeretetből van. Esélyt ad. Lásd a Tékozló Fiú apját: ugyanoda helyezi vissza a fiát, ahonnan elment. Itt is ez történik. Hihetetlenül nagy adósságot enged el. Sok milliárdot – ha forintban akarnánk kifejezni.

Még fülében cseng Urának jósága, amikor találkozik szolgatársát. Pár száz forintos adóssága van feléje. S máris elfelejtette, milyen nagyvonalú, szeretet-mérlegen mérte őt Ura. Keményen, kegyetlenül jár el. Mintha ő lenne a világ ura. Elfeledi: mid van, amit nem kaptál? Ilyenek ma is a világ urai. Elég bekapcsolni a Tv-t a rádiót, elolvasni az újságot. Más mércével mérünk egymásnak, mint Isten mér nekünk. Divattá vált a szívtelenség.

Építésügyi hivatalban jártam a napokban. Beszélgettünk. Soka a munka? Nem lenne sok az engedélyezés, ami sok, az a „tyúkper”, a szomszéd, a testvér, a haragos feljelentése a semmiért. De mindezt ki kell vizsgálni… Miért ez a szeretetlenség? Mert a nem látható Istent nem létezőnek gondolják.

Következmény egy második számonkérés és a teljes büntetés. Itt már nincs javítási lehetőség. Ez már végleges. Itt már egy szót sem szólhat a szolga. Amikor először számon kérte, nem hívta őt gonosznak Ura, most azonban igen. Nem volt hajthatatlan, most azonban igen. Mi a változás oka? A szolga szívtelensége. Most már az ő mércéjével mér neki is az Ura.

Mi a megoldás? Ld. Jézust. A házasságtörő asszonynál: Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való. Péternél: Tedd hüvelyébe kardodat… Utolsó vacsoránál lábmosás: aki első akar lenni, legyen a szolgátok… Gyermeket állít a hatalomról vitatkozó tanítványok közé: ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem juttok be a mennyek országába. A Miatyánkban: bocsáss meg… amint mi is megbocsátunk. A mindennapi kenyér és a mindennapi megbocsátás alapszükséglet. Egyik a testnek, másik a léleknek az életéhez.

A megbocsátás kötelesség. A keresztény ember alaptulajdonsága kell, hogy legyen. Valahányszor imádkozunk, látjuk Isten nagyvonalúságát. Ez teszi könnyűvé számunkra is ezt a lelkületet. Amikor a hit hanyatlik, az ima ritkul, amikor a láthatatlan Isten nem létezőnek tűnik, akkor válik keménnyé, kegyetlenné, szívtelenné a világ. Amikor – mint a szolga a példabeszédben – hátat fordít az ember az Istennek, és elfelejti, hogy amije van, azt kapta és el kell azzal számolnia.

Csak törlesztünk, amikor megbocsátunk: Isten előbb engedte el adósságunkat. Ő már megelőzött minket szeretetével. Egy keresztény közösséget arról lehet felismerni, hogy élő hittel él-e, hogy szeretet mozgatja e a kapcsolatokat, vagy pedig a harag, a gyűlölet, a rosszindulat. Esti lelkiismeretvizsgálatkor mindig kérdezzük meg magunktól: hány szavam, gondolatom vezette a szeretet, és mennyit a rosszindulat. Hányszor mondtam másról jót és hányszor rosszat. A saját ítéletem mérlegére tettem minden szavammal a súlyokat. A jó szóval a jónak a súlyát, a rossz szóval a rosszét.

Amilyen mércével mértek, olyannal mérnek majd nektek is – mondja Jézus. De megfordíthatjuk a mondást: amilyen mércével mér nekünk az Isten, olyannal mérjünk mi is másoknak. Pál apostol írja (Róm. 13,8.): Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel. A megbocsátás, a jóindulat, az nem valami extra tulajdonság: a keresztény embernek alapfelszereltsége. E nélkül el sem szabad indulni.

Az indulatos ember olyan, mint a fék nélküli autó. Életveszélyes. Pedig az autó valójában jó dolog. Az élet is az, ha van benne elegendő szeretet és megbocsátás. Iratkozzunk be Jézushoz, a szeretet iskolájába. Minden nap imáinkban tegyük le indulatainkat. Ez a naggyá levés igazi alpja.