Keleti egyházunkban, az egyházi év során, négy bűnbánati időszak van.  A Húsvétot és Karácsonyt megelőző böjt, az Apostolfejedelmek ünnepe előtt Péter-Pál böjtje, és az Istenszülő böjtje. Ennek tartama két hét, augusztus 1-jén kezdődik, és az ünnepig, augusztus 15-ig tart, a Legszentebb Istenszülő elszenderedésének napjáig. Az, hogy az év legnagyobb ünnepére, a Húsvétra negyven napos böjttel készülünk, magától értetődik. Egyértelmű még az is, hogy ugyanúgy negyven napig készülünk Jézus test szerinti születésének emlékezetére. Komoly önfegyelmező ereje van a Péter-Pál böjtjének is. A Húsvéti és Pünkösdi ünnepkör lezárulásával, Mindenszentek vasárnapját követő hétfőtől, az Egyház újra felhívja a figyelmet, az önmegtartoztatásra, az önfegyelemre, a bűnbánatra.  De mi az "értelme" az Istenszülő böjtjének? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, először azt kell megértenünk, miért pontosan augusztus 1-jén kezdődik? 

Augusztus első napján, az életadó drága szent Kereszt körülhordoztatását ünnepeljük. Konstantinápolyban augusztus hó folyamán rendszerint sok járványos betegség pusztított. E vész ellen a szent Keresztnél kerestek oltalmat a lakosok. Július utolsó napján a császári kincstárban őrzött eredeti Kereszt ereklyét ünnepélyes körmenetben átkísérték a Hágia Szófia székesegyházba és ott  kitették a főoltárra a hívek tiszteletére. Ennek emlékeként, a liturgikus előírásoknak megfelelően, az augusztus 1-jei reggeli istentiszteleten a nagy doxologia végén, ugyanúgy kitesszük a keresztet, mint nagyböjt III. vasárnapján, vagy szeptember 14-én a szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén. Ennek a napnak érthető a böjti jellege, hiszen a Kereszt "látványa", mindig leborulásra indít minket, és eszünkbe juttatja a Golgotai eseményeket. De miért tart ez a böjtölés két héten keresztül, egészen augusztus 15-ig? Ennek is lehet egy "praktikus" magyarázata. Konstantinápolyban augusztus 1-jétől kezdve,

Nagyboldogasszonyig majdnem minden nap ünnepélyes körmeneteket tartottak a drága ereklyével a város utcáin, és nyilvános könyörgésben esedeztek a járványok megszűnéséért. Nyilván ehhez a könyörgéshez hozzátartozott a böjtölés, a bűnbánat, az áldozatvállalás. Ma már nem tartunk körmeneteket a kereszttel, de a böjti idő megmaradt. Két hétig kicsit jobban odafigyelünk életünkre, arra, hogy merre is halad az. Az élet útján járok, vagy a halál útján? Erre választ csak úgy kaphatok ha megtisztítom testemet, lelkemet, a jótékony böjtölésből fakadó Isteni kegyelemmel. 

S ebben a tizennégy napban van két segítségünk. Két ünnep, mely fölfelé, az ég felé, irányítja figyelmünket. Úrszínváltozás ünnepén, nekünk is föl kell menni Péterrel, Jakabbal és Jánossal a Tábor hegyére, hogy lássuk a színében elváltozott Urunkat, hogy halljuk az Atya hangját, hogy ott álljunk Mózes és Illés mellett. Aki mászott már hegyet, az tudja, a legkisebb súly is több mázsának tűnhet, ha fölfele kell vinni. Ezért kell, a böjt által, megszabadulni a bűn nehéz terhétől, hogy felérjünk augusztus 6-án a Tábor hegy csúcsára. 

De nemcsak akkor nehéz terhet hordozni, ha hegyet mászunk, hanem akkor is, ha sietünk valahová. Pedig most nekünk lelkileg nagyon kell igyekeznünk, hogy az apostolokhoz hasonlóan odaérjünk, és lássuk majd augusztus 15-én, az Istenszülő mennybevitelét. Ezen az úton is a böjt segít nekünk, hogy el ne tévedjünk a világ hiúságainak bűvöletében. 

Sokan panaszkodtak nekem, és sokszor én is így éreztem, hogy túl hosszú a nagyböjt. Sok az a negyven nap, az a hat hét, az elején tett jó elhatározások után, hamar jönnek a kudarcok. Ne csüggedjünk, testvérek! Most csak két hétig "kell", a szokottnál jobban figyelni az Istenre, hogy lelkileg megerősödjünk. "Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk!" /Ef 5,16/