A keresztény élet középpontja Jézus Krisztus feltámadása, aki magára vesz és átvisz minket a halálból az életre. Széttépi bűneink adóslevelét és újjáéleszti bennünk az életet. Ez a pászka a nagy átmenet, minden vasárnap erre emlékezünk. Annyira központi kérdéssé kell válnia életünknek, hogy egy száz napos koncentráció veszi körbe, hiszen 50 napig készülünk rá, majd 50 napig ünnepeljük-elmélyítjük. Ez a fajta megemlékezés teszi az ünnepek ünnepévé. Minden kereszténynek fontos ez a fajta elkötelezettség.

Húsvét előtti 50 nap az Úrba vetett hit megerősítésére szolgál. Erre a fajta spirituális élményre, melyet az egyház szertartásain kereszt nyújt, ma is nagy szükségünk van. A bűnbánat segít, hogy a bennünk kialakult közönyt teljes odaadásra változtassa. Az egyház a fegyelmével segíti az értelmünket, hogy egyre nagyobb önuralomra tegyünk szert és megfelelően szabályozzuk kapcsolatunkat a felebarátainkkal. Azok a gyakorlatok melyeket az egyház kér tőlünk, élénk mutatói Istenbe vetett hitünknek.

A nagyböjt folyamán arra kapunk meghívást, hogy belépjünk a szentélybe, a nagyhét eseményeibe. A cél nem az, hogy nézők, hanem hogy résztvevők legyünk. A megemlékezés során beiktatást nyerjünk abba az isteni cselekménybe, mely megváltoztatta a világot. A keresztényeknek mindig jól képzett, megfelelő lelki fegyverekkel kell rendelkeznie, hogy le tudják győzni a bűn korrupcióját, mely veszélyezteti az Isten ajándékozta szabadságunkat. Meg kell magunkat őrizni az Ország számára, nem szabad feladni a vallásszabadságunkat, hogy részesedhessünk Isten Országában.

Ha kialakul az együttérzés az Úr iránt, akkor az Ő feltámadása is tapasztalható lesz számunkra. Isten Országa nem földrajzi értelemben bővül, hanem a szívünket tágítja. Szétfeszíti annak szűk kereteit, a kő szívet érző hús szívvé változtatja. Nincs egyéb hely, nincs egyéb út, nincs egyéb kapu, melyen beléphetünk Isten Országába, csak Jézus Krisztus pászkája. Végső soron ez a célja bűnbánat érzésének, hogy Jézus Krisztussal egy új korszaka kezdődik életemnek „Térjetek meg, mert itt van a mennyek országa, elérkezett!” (Mt 3,2)

40 napig húsvét után, ezt a meggyőződést szeretné elmélyíteni az egyház. A résztvevőket elvezetni arra a mély meggyőződésre, hogy a Mindenható Isten átjárja a mindennapi életünket és gondolatainkat. Az Úr feltámadásának az ünneplése úgy kezdődik, hogy a Szentlélek összegyűjt bennünket egy testbe, Krisztus testébe, az egyházba. Az apostolok és tanítványok tanúi ennek az új testnek, a feltámadott Úrnak.

A Szentlélek megváltoztatta a hozzáállásukat: a félénkek most már bátran mennek, hírnökei lesznek az evangéliumnak, hogy Krisztus nevében hirdessék a szabadulást, az üdvösségünket. Ez olyan élménnyé vált, hogy elkezdték őket krisztusinak, kereszténynek nevezni. Olyan kincseket nyitottak meg, melyben a szívek és az elmék felismerték Krisztust, az ő feltámadásán keresztül. A hitünknek az alapja Krisztus feltámadása, Pál apostol is erre hívja fel a figyelmünket. Ez a tény, „ha Krisztus nem támadt fel hiába való a ti hitetek és a mi igehirdetésünk.”(1Kor 3,14) ezért lett az egyház meghatározó központi kérdése a nagyhét szertartásai. A Jelenések könyvében János tárja fel nekünk a nap fontosságát, ahol már az Úr napjaként mutatja: „Az Úr napján elragadtatásba estem.” (Jel 1,10)

A nagyhét folyamán bemutatott szertartások, események az Újszövetség alapján rögzültek és ma is hűen megtartják azt a szerkezetet, ahogyan Atyáink ezt megszerkesztették.

 A mi Urunk diadalmas Jeruzsálemi bevonulásától az Ő feltámadásáig egyetlen dinamikus ívet ölel át. Ezekben a napokban azt is láthatjuk, hogy a vele kapcsolatos próféciák hogyan teljesednek ezen napokban.