Ezt az erőteljes és meghökkentő kijelentést először Szt. Iréneusz püspökvértanú írásaiban találjuk, majd pedig szinte minden egyházatya – így pl. Nagy Szt. Atanáz, Nagy Szt. Bazil, Nazianzi (Teológus) Gergely, Nüsszai Szt. Gergely, Szt. Maximosz hitvalló, Damaszkuszi Szt. János – műveiben találkozunk vele. az atyák ebben a megdöbbentő mondatban foglalták össze a keresztény élet igazi célját.

A keresztény élet tehát utazás az átistenülés, az „istenné válás” – az Istennel való egyesülés felé. „Isteneknek mondanak titeket és a Magasságbeli fiai vagytok mind” – olvassuk a 81. zsoltárban. Szt. Péter apostol pedig teljes világossággal mutatja be az élet végső célját: azért élünk, hogy részesei legyünk az „isteni természetnek”. Theoszisz – átistenülés! Mit is jelent ez mély értelmű, gazdag tartalmú szó?

Krisztus megtestesülésekor Isten leszállt a mi bukott emberi állapotunkhoz. Elfogadta az emberi élet szenvedéseit és nyomorúságait, sőt a halált is. Isten leszállása azonban megnyitja nekünk a felfelé vezető utat. Krisztus isteni személyének leereszkedése képessé teszi az embereket, hogy fölemelkedjenek a Szentlélekben. Az átistenülés az isteni és az emberi egységét jelenti. Természetesen ebben az egységben az ember megőrzi saját személyi valóságát és emberi lényegét, emberi mivoltát, nem oldódik fel az isteniben. Isten lényege pedig továbbra is – mindörökre – felfoghatatlan, megközelíthetetlen és láthatatlan marad. Az átistenülés tehát az emberi személy Istennel való egységét jelenti az ország kimondhatatlan boldogságában.

Az ember megszentelődését, átistenülését, Istennel való tökéletes egységét a kegyelem valósítja meg. A kegyelemnek megfelelő görög caris (kharisz) szónak sok jelentése van: báj, kegyesség, jóindulat, hála, adomány. A Szentírás a bennünk lakozó Isten életét jelzi ezzel a szóval.

Nagyböjt 2. vasárnap Egyházunk megemlékezik Palamasz Szent Gergelyről, a tizennegyedik században élt thesszalonikai érsekről. Az, amit Szt. Gergely hirdet olyan fontos, olyan jelentőségteljes, hogy érdemes megállnunk és ráfigyelnünk, mert az ő tanítása alapján érthetjük meg azt a dicsőséget, magasztosságot, azt a valóban isteni szépséget, amit a szentekben, az átistenült emberekben látunk. Palamasz Szt. Gergely tanításának lényege abban foglalható össze, hogy a kegyelem nem pusztán valami teremtett ajándék, nem valami Istentől különböző dolog, amit javunkra nekünk ad. A szentek és az egyházatyák tapasztalata alapján hirdetjük, hogy a kegyelem maga az Isten, aki működésében kinyilvánítja létezését és egységre lép teremtményeivel. Az ember pedig a kegyelemben, az isteniben való részesedés által átistenül, „istenné válik”.

            A görög atyák szerint ha a kegyelem csak teremtett dolog lenne, nem „részesülhetnénk az isteni természetben” (2Pt 1,14). Ha kegyelem csak Isten adománya, s nem a magát nekünk odaajándékozó Isten lenne, áthidalhatatlan az Isten és ember, a Teremtő és a teremtmény közötti szakadék. Bármilyen értékesek legyenek is az isteni ajándékok, ha azok csak teremtett valóságok, nem képesek minket egyesíteni vele. Szent Gergely atyánk a szentek sokaságának tapasztalatára hivatkozva azt mondja, hogy a kegyelem az önmagát nekünk ajándékozó Isten, a Szentháromság örök energiája. A kegyelmet, az isteni energiát befogadva az isteni élet részeseivé válunk. Az isteni élet, a Szentháromság élete a Szentlélek által jut el hozzánk. Maga a Szentlélek, aki valóságos Isten, válik eggyé lelkünk mélyével, úgy mélyed szívünkbe, mint pecsét a viaszba, és így alakítja ki bennünk Isten képmását – mondja Alexandriai Szt. Cirill. A Lélek által ismerjük meg a Fiút és imádjuk az Atyát.

            Amikor a szentek alakjai előtt állunk megértjük, hogy ők nemcsak értelmükben megvilágosodott, szívükben megtisztult emberek, hanem olyan személyek, akik Istent fogadták magukba. A régi hasonlat szerint a felizzított vas megmarad ugyan vasnak, de egyidejűleg tűzzé válik, s más anyagoknak is képes átadni a tüzet. A keresztény emberek is csak akkor lesznek képesek másoknak is kisugározni a kegyelmet, ha maguk is Lélek-hordozók. A szentek már itt a földön bemutatják nekünk minden teremtmény végső hivatását, elénk állítják a boldog jövőt, amikor „Isten lesz minden mindenekben”.