Nincsenek túl nagy tapasztalataim a témában. Nem jártam még zarándoklaton, valahogy a lelki életemet nem építi, serkenti a tömeg, annak sokfélesége, a búcsúk nekem „majális” jellege. Az egyházközségi zarándoklat eddig az én fejemben egyet jelentett a zarándokhely búcsúján való részvétellel.

Amikor Roland atya felhívott, hogy lelki napot szervez Sajópálfalára, s van-e kedvem elmenni, azt gondoltam rögtön, hogy igen, de jó lenne, csak az a kérdés hogyan tudom a „kirándulás” napját szabaddá tenni. A mindennapi feladatok átszervezése szerencsére gördülékenyen sikerült, a két kicsi lányomhoz anyukám el tudott jönni hozzánk. Elbizonytalanodtam viszont, amikor kiderült, hogy rajtam kívül mindenki az idősebb korosztályhoz tartozik. A tervezett program hallatán azonban, mely ugyan elég feszítettnek tűnt, nem volt kérdéses számomra, hogy ott a helyem. Imádkozásra, csöndre, elmélyülésre vágytam, mely dolgokat oly nehezen sikerül a mindennapjaim részévé tenni.

Sajópálfala nem egy nagyon ismert, mint Mária kegyhely. Az 1700-as évek elején negyven napon át könnyező Mária kép szinte azonnal elkerült a településről, sőt az 1950-es években nyoma veszett. Közel negyvenöt éve a Gondviselés visszajutatta eredeti helyére, de a kor nem kedvezett a zarándokhely ismerté válásában. Pedig nem egy eldugott falucska, mindentől távol, hanem a 3-as főúttól pár percnyi autóútra található.

A templom, s a zarándokház, mely nemrég készült el, a falucska központjában helyezkedik el, mégis nyugalmat, békességet áraszt. Közel mindenhez, s mégis az ima szigeteként várja az ide érkezőket.

Nincsenek nagy parkolók és több száz hívő befogadására alkalmas terei, ellenben az elmélyült ima, s gyülekezeti felfrissülések tökéletes helyszíne lehet. Egészen más volt ugyanis a gyülekezettel nem a saját templomunkban, hanem itt együtt lenni. Mintha mindent magunk mögött hagytunk volna, egyedül az Isten utáni vágyunkat vittük magunkkal. Elimádkoztuk a Parakliszt, hallgattunk elmélkedést a keresztség és a böjt kapcsolatáról, imaórát végeztünk: az Isten közelsége töltötte be a napunkat. Hazafelé menet a jövő zarándoklatairól beszélgetve az egyik néni szavai szerint: „jöjjünk már holnap újra”, mert oly nagy szükségünk van a lelki feltöltődésekre, s az együtt elmondott imákra. Igen, gyakrabban kellene magunk mögött hagyni zaklatott életünket, mindennapi gondjainkat, s igen ezt otthonunkban is meg kellene tudni tennünk. Kizárólag az Istennek, s a vele való együttlétnek szánni napunkat. De nekem kellett most ehhez az eltávolodás az otthonomtól, s a zarándokhely csöndje, áhítata, s a Szűzanya segítsége, aki mindig vár minket ide …

 Fényképek