Annak idején minden úgy történt, ahogy az Üdvözítő mondta, ahogy a   mennybemenetel ünnepi evangéliumában is elhangzik a készületre való felszólítás: „. . . Ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” /Lk 24, 48/

            Pünkösd ünnepe azonban a mi személyes pünkösdünk is, amikor mi is részesülünk a Lélek kegyelmeiből. Nem „emlékünnepet” tartunk csupán, mintha a Szentlélek nem áradna és nem alakítana bennünket folyamatosan, ha lelki életet élünk, nem egy hajdani esemény évenkénti felelevenítésére készülünk, hanem átadjuk magunkat, és sóvárogva várjuk, hogy részesei legyünk a „mennyei erőnek”.

            Mennyei erővel vagyunk felruházva?

            Néha nagyon nehéz kimutatni a Szentlélek sajátos munkáját a keresztény életben, pedig ott van. Erőt jelent, tüzet, lelki lélegzést, ami felszabadítja az emberi szívet a visszatartó kötelékektől. Valahogy úgy, mint amikor elmúlik a veszedelem, és nagyot sóhajtunk.

            Mennyei erőről van szó, aminek mi birtokosai vagyunk?

            Határozott igen a válasz, hiszen megkapjuk bérmálásunk pillanatában, a keresztség szentsége után.

            Azonban fontos tudni néhány dolgot, hogy értsük a Szentlélek munkáját és a Benne való életünket.

            1. Mindenek előtt fontos a helyes gondolkodás, az igaz hit.

            Nem véletlenül ragaszkodtak a hit igazságaihoz a szentatyák, mert tudták, megtapasztalták, hogy csak helyes ismeret nyomán részesülünk Isten nagy kegyelméből. 

            Tudnunk kell, hogy az Atya és a Fiú a Szentlélek minden működésében részt vesz. A Szentlélek „az Atyától származik..” /Jn 15, 26/, Akit Jézus küld, és akiről azt mondja, hogy „...amikor eljön az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra ; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja amiket hall... Ő engem fog megdicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.” /Jn 16, 13-14/

            Jézus Krisztust a Lélek alakítja ki és teszi jelenlévővé bennünk, de abban a pillanatban, amikor a Szentlelket már nem úgy szemléljük, mint Jézus kinyilatkoztatóját, nem érhetjük el Őt. Mintha visszahúzódna a helytelen felfogás és gyakorlat elől.

            A Szentlélek nem helyettesíti Krisztust, hanem Ő az, aki megvalósítja bennünk az Úr Jézus örök eljövetelét és jelenlétét.(1).

            A szentatyák hangsúlyozzák az igaz hit szerinti gondolkodást, mint alapfeltételt a Szentlélek elnyeréséhez ,és ez lesz bennünk való működésének feltétele is.

            Ezért van az, hogy a Pünkösd előtti vasárnapon a Keleti Egyház az első Niceai Egyetemes Zsinatról és az itt összegyűlt 318 igazhitű atyáról emlékezik meg. Az első egyetemes zsinaton ítélték el Áriuszt, aki libíai származású pap volt. Azt tanította, hogy az Atya az egyetlen Isten. Ő az egyetlen, Aki nem született, Ő az örökkévaló és láthatatlan. Azt állította, hogy az Atya teremtette a Logoszt, a Fiút, a mi Urunkat Istenünket, a második isteni személyt. Vagyis az ő gondolata szerint nem az Atya lényegéből született, ezért a Logosz nem Isten Fia, nem is valódi Isten. Természetét tekintve teremtmény.

            Ezt a veszedelmes tévtanítást vitatták meg a zsinatra összegyűlt atyák, és elvetették, mint az egyház hitének megbontására törő ördögi mesterkedést.

            Az igaz hit szerinti gondolkodás ma is annyira fontos, mint hajdanán, amikor a sátán szellemi eszközökkel tört az Egyház életére. Ma is aktuális feladat minden keresztény számára, hogy ismerje hitéből kiindulva az eretnekségeket, amelyek körülveszik. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy számtalan van belőlük, és a média segítségével olyannyira terjednek a hamis nézetek, hitek, hogy lassan már  az igaz hit szerint élők vannak kisebbségben, sőt, úgy vagyunk megítélve, mint akiknek a gondolkodása merő maradiság vagy ostobaság.

            Áriusz nézetei időről időre feltámadnak, ami igazolja démoni vonásait. Jézus Krisztus istenségének tagadása ma szinte általános nézet Európában, ahol a kereszténységre nem lehet hivatkozni az EU alkotmányában, de egyfajta humanizmusra igen. Mintha csak az lenne a baj, hogy Jézus Krisztus Isten. Mert ha csak egy ókori tanítónak tekintjük, akinek a gondolatai „értékesek”, máris elviselhető azoknak az erőknek, amelyek befolyást gyakorolnak kontinensünkre.

            Pünkösd ünnepén tehát át kell gondolnunk, hogy valójában hogyan hiszünk és mit hiszünk, mert a hitbeli bizonytalanság tétovázásra kényszeríti az embert a hírtelen megjelenő döntések idején.

            Mert a  Szentlélek az Erő Lelke, az Életé, az Igazságé, Aki pecsétet tesz ránk, ahogy a Keleti egyházban a bérmálásról beszélnek, hiszen nem csak felken /Chriszma/, hanem lepecsétel /Szphragisz/.

            Szent Pál apostol így ír erről: „Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, Isten az. Ő pedig pecsétjével eljegyzett, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.” /2Kor 1, 21-22/

            A Jelenések könyve pedig beszél Isten pecséttel megjelölt szolgáiról, amiről Jeruzsálemi Szent Kürillosz ezt írja:  „Ne feledkezz meg a Szentlélekről megvilágosodásod idején; Ő készen áll, hogy pecsétjével lássa el lelkedet.” (2)

            Ha pecsétről beszél a Szentírás, ha ezt magyarázzák a szentatyák, akkor figyeljünk a mondanivalóra, mert a pecsét annyit jelent, hogy a Szentlélek belénk írja az Atya hasonlóságát, aki Jézus Krisztus.

Hogyan teszi ezt? A Szentlélek titka. De egy hasonlattal élve azt mondhatjuk, hogy úgy történik ez, mint amikor a megkelt proszforába belenyomjuk az IC XC – NI KA pecsétet, és így proszfora (3) lesz belőle, nem csupán közönséges kenyér.

            Isten pecsétjével megjelölve már nem tartozunk többé magunkhoz, mert - a szó történelmi értelmében- Krisztus rabszolgái és katonái lettünk. (Az első keresztények még használták a „pecsétet megtartani” kifejezést, a hit megtartását értve alatta.) 

(folytatjuk)

1 – Lev Gillet archimandrita: Az Ortodox lelkiség 74. oldal

2 – Ókeresztény Írók – Jeruzsálemi Szent Kürilosz Összes Művei. Bp. 1995. Budapesti Központi Papnevelő Intézet – Harmadik Müsztagógikus Katekézis.